2017-09-21

Johan Theorin – A ​legsötétebb szoba

FÜLSZÖVEG: „Itt a szigeten a holtak mindenhol a szomszédaink. Ehhez kénytelenek vagyunk hozzászokni.”

A tél kellős közepén járunk Öland szigetén, amikor a stockholmi Westin család – Katrine, Joakim és a két gyerek – beköltözik egy régóta lakatlan udvarházba. Ám az idilli békesség, amire olyannyira vágytak a nagyváros után, hamarosan darabjaira törik, amikor Katrinét vízbe fúlva találják a közeli világítótoronynál. Joakim mindent elkövet, hogy ép ésszel élje túl a tragédiát, amit igencsak megnehezít, hogy az öreg ház körülötte furcsán kezd „viselkedni”. Suttogó hangok hallatszanak, a kislánya éjnek évadján szólongat valakit, a pajtaajtót pedig újra és újra nyitva találják. A férfi, bár sosem volt babonás, nem tud szabadulni a gondolattól, hogy felesége még mindig vele van. Katrine halálát először balesetnek vélik, ám Tilda Davidsson felügyelő, aki nemrég érkezett a körzetbe, erről nincs meggyőződve. S a nyomozás különös dolgokat fed fel a környék múltjáról…


INFORMÁCIÓ:
Kiadó: Animus Kiadó Kft. 
Oldalak száma: 384
Borító: FÜLES, KARTONÁLT
Súly: 392 g
ISBN: 9789633244227
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2016
Sorozat: SKANDINÁV KRIMIK 
Fordító:Annus Ildikó
Eredeti cím: Nattfåk

SZERINTEM: Ettől a könyvtől kicsit tartottam, mert az Eltörölvével érkezett párban, és az a regény finoman szólva sem lett a szívem csücske. Butaság így összehasonlítani két könyvet, erre bizony akkor is rá kellett jönnöm, amikor nekikezdtem A legsötétebb szobának.


Alapvetően ez egy kísértethistória, ami 1846 telén kezdődik, és szépen párhuzamosan halad napjainkig a jelen eseményeivel együtt. Nyilván a szellemtörténetek mellett van más fontos cselekmény is, például megjelenik a krimi-szál, de számomra sokkal izgalmasabb volt a svéd misztikumról olvasni, ahogyan az író ezt beleszőtte a jelen eseményeibe is. Hiszek egy kicsit az ilyesmiben na, úgy meg még izgibb egy ilyen olvasmány.

Az åluddeni északi világítótorony fénye ebben az évben kihunyt. És amennyire én tudom, örökre: azóta sem gyújtották fel többé.
De Ragnar Davidsson azt mesélte, előfordul még néha, hogy fény világít a toronyban – azon az éjjelen, mielőtt valaki meghal.

A másik dolog, ami nekem nagyon tetszett, az a hangulat: komor és hideg, az elhagyatott Åludden télen, a Westin család egymásra utalva, majd mindez a regény végén csúcsosodott ki igazán, amikor jött a nagy hóvihar. Mindezek mellett pedig nekem végig volt egy olyan érzésem, hogy valami lappang még ott, és sokkal többről van szó, ezzel pedig azt hiszem, még jobban beszippantott a könyv. Azzal pedig nem árulok el nagy titkot, hogy nem is olyan egyszerű történet ez, mint aminek elsőre tűnik, ugyanis a szálak évtizedeken-évszázadokon keresztül kuszálódnak, továbbá ott van ég egy nagy kérdés is, hogy ki ölte meg Ethelt? Erre a válasz a vége felé már sejthető, sőt, akkorra összeáll a kép, és az addig kuszának, néhol érthetetlennek ható történetből egy kerek egész rajzolódik ki.


Tulajdonképpen ízlések és pofonok; nekem nagyon tetszett a könyv, és úgy csuktam be az utolsó oldal után, hogy húú, ilyen kísértetes thrillerből miért nem olvastam még eddig többet? Talán télen autentikusabb lett volna egyébként, de nyáron és ősszel is klassz olvasmány. Aki fogékony az ilyesmire, annak szerintem nagyon fog tetszeni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Egyetértesz? Vagy hiányérzeted van a bejegyzéssel kapcsolatban? Írd meg! Minden megjegyzésnek örülök, mindig kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok :)