2017-12-24

Téli romantika – BOOK A SLOTH CLUB Unboxing (2017. decemberi doboz)


Idén decemberben az a megtiszteltetés ért, hogy én is csatlakozhattam a Book a Sloth Club bloggerei közé, és kaptam én is egy dobozt. Az átvétel napja elég vidámra sikerült, ugyanis reggel, még óra előtt ugrottam be érte a PPP-ra, majd bementem norvégra, ahol megtudtam, hogy sikerült a félévi vizsgám, ráadásul nem, nem kettessel zártak le :)


Mivel a doboz nálam volt, és egyébként is norvég karácsonyi dalokat énekeltünk, így már ott nekiugrottam a nyitogatásnak (túlságosan is kíváncsi vagyok na).


A doboz kinyitásakor rögtön a tematikát leíró kis kartonnal találjuk szembe magunkat, aminek a hátoldalán a doboz tartalma is megtalálható.


Forró csoki mártogató, könyvjelző, és felvarró: szerintem mind szuper dolgok, bár őszintén szólva ez a vastag, fa könyvjelző inkább csak dísz lesz nálam, túlságosan szép darab :) A felvarrót pedig nem tudom, hogy melyik ruhámra tegyem, szóval ezt még el kellene döntsem; a forró csokis dolog pedig a kávéfüggőségemet ismerve inkább koffeinbe lesz mártogatva :)


Kaptam én is zoknit, Kiss me in New York gyertyát, és egy "vékonyabb" könyvjelzőt is. A zokni szerintem jól jön mindenkinek, de a gyertyát nem gyújtottam még meg, picike, kevés ideig tart, szóval majd egy különleges alkalomra megtartom.


Két könyv érkezett a dobozban, kíváncsi vagyok rájuk, bár a Csók New Yorkbantól azért tartok egy picit, túl-túl romantikusnak tűnik, de majd hamarosan elválik, amikor elolvasom.


Íme a csoportkép, egy tote baget is kaptunk a dobozban, amiket mostanában imádok, ezekben hurcoltam a nyelvkönyveimet az egyetemre, és mindig van nálam pluszban is, illetve imádom a különböző mintáikat, üzeneteiket.

Összességében tetszett a doboz, sok aranyos aprósággal van megpakolva, annak pedig külön örülök, hogy kettő könyv érkezett – egy molynak talán ez a legnagyobb ajándék :) Köszönöm a BASC csapatának a dobozt; ha pedig ti is szeretnétek hasonlóhoz jutni (a februári téma – amit jelenleg tudtok rendelni –, a fantasy), a BASC webáruházából érhető el.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Egyetértesz? Vagy hiányérzeted van a bejegyzéssel kapcsolatban? Írd meg! Minden megjegyzésnek örülök, mindig kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok :)